TOMi BLoG

Káosz és zűrzavar. Az életről, zenéről és művészetről valamint egyebekről kialakult ingerek szöveg formában való megjelenése. Kommentelj nyugodtan, érdekelne egy külső szemlélő véleménye erről a kaotikusságról.

Jogos

Ha tetszik a blog, jogod van örülni neki, de ha nem tetszik, akkor jogod van arra is, hogy ne olvasd. Remélem azért ha olvasod, akkor találsz benne érdekeset is :)



online

Armageddon, szürkeség, aztán süti

2010.05.17. 17:43 | ftomi89 | Szólj hozzá!

Bizonyára mindenki észrevette ezt a fertelmes időjárást, ami mostanság zajlott/zajlik. Armageddon, ez jutott eszembe. Nem, nem a film. Hanem a világvége hangulat. De rájöttem, hogy miért nem érdekelt túlzottan az egész (mint, ahogy sok minden nem érdekel, mert nincs hozzá közöm vagy csak lesz@rom): úgyis vége lesz egyszer, ez biztos. Semmi sem tart örökké, szóval, ahogy most ki is néztem az ablakon, visszaigazolást kapott a várakozásom, kisütött a nap, már látni az ég kékjét is, nem csak a szürke homályt, ami előtt indokolatlanul alacsonyan szállnak el a nagy szélben kissé sötétebb szürke homályok. Mostmár látom a kékséget meg a fehérséget és mindez az égen van, szóval minden oké. Persze vannak dolgok, amik örökké tartanak, bár valójában azok sem, de egy emberi élet sem tart örökké, még 4-5 emberi élet egymás után sem maga az örökkévalóság.

Gondolkoztam, hogy vajon baj ez a nemtörődömségem vagy sem? Amilyen gyorsan felbukkant bennem a kérdés olyan gyorsan meg is válaszolódott. Arra jutottam, hogy nem érdekel :D Ugyanis teljesen mindegy, hogy hogyan viszonyulok dolgokhoz. Persze, amiben tevékenykedni kell, ott természetesen nem tehetem meg, hogy ne érdekeljen a dolog, de egyebek esetében nem tud érdekelni semmi. És nem tudok a múlton merengeni hosszasan, már-már a gondolkodás tényétől saját magamat idegelve, mert felesleges, ami egyszer megtörtént, azt le kell zárni és kész. De tudni kell lezárni, nem csak azt mondani, hogy oké, lezártam, aztán mégis kavarog a fejemben a dolog. Ha egyszer lezártam, akkor lezártam. És azon is felesleges aggódni, hogy mit teszek ma a holnapomért, a jövőmért. Egy bizonyos szinten előre kell gondolkodni, éppen csak annyira, hogy, ami igazán számít hosszú távon az rendben legyen, onnantól kezdve pedig inkább a mára kell koncentrálni. Szerintem. A mostra. Ha valaki nem a jelen pillanatban él, annak vége bizonyos értelemben. Egyrészt jöhet az önsajnálat, hogy jaj mi volt régen, meg mi lett volna, ha, vagy a másik fele, hogy jaj mi lesz, hogy lesz. Felejtős. Nem érdemel egy pár percnél többet a dolog. Azt gondolom, elég csak azt a szeletet figyelembe venni az életből, ami éppen közel van, legyen az akár fizikai vagy időbeli értelemben vett közelség. Nem elég tudni vagy tudni vélni, hogy mit kell majd tennem a jövőért vagy gondolkodni a múltbéli események forgatagában és szürkeségben látni a világot. A realitás az egy dolog, de attól még meg lehet találni az apró élvezeteket az életben. És sok kicsi sokra megy, az apró élvezetekből egy nagy lesz a nap végére és elégedetten feküdhetsz le azzal a tudattal, hogy ez a mai egy boldog nap volt és jól éreztem magam. Annak ellenére, hogy semmi sem történt, ami megindokolná mindezt, csak egyszerűen jó napom volt. És kellő idő után ez be is rögzülhet, megszokjuk, hogy jó napunk van és már előre eldöntjük agyban, hogy a következő is jó lesz. És az is lesz aztán tényleg.

Elégedj meg azzal, amid van. Értékeld, azt amid van és ne keseregj azon, ami lehetne. Örülj az apróságoknak, élvezd a szürkeség szépségét is, ha csak az van. Mert mindenben van szeretni való. A viharban meg lehet csodálni a természet hatalmas erejét és érezni, mennyire aprók vagyunk a világegyetem végtelenségében.
Látni az egészet, koncentrálni a részletekre.


Tudd, hol vagy, de ne törd rajta a fejed túlságosan csak engedd, hogy megtörténjen. Sétálj egy erdőben, érezd mennyire hatalmas, de csodáld meg a fákon átsuhanó szél zaját, a talpad alatt ropogó apró ágak zörejét, gyönyörködj a levelek zöldjében. Élvezd a várost, légy kívülálló a nagy nyüzsgésben és nézz szét, mi vesz körül. Élvezd, hogy létezik a körülölelő világ. Élvezd az Életet. Nem azt mondom, hogy élj a mának, csak tudd élvezni a pillanat örömét.

Eszembe jutott, hogy az ember mennyire társasági lény. Vannak dolgok, amik összekötik az embereket, akkor is, ha ismeretlenek és soha többet nem is fogják egymást látni. Pl, ha a buszon utazva valami vicces dolog történik. Akaratlanul mindenki felkuncog és egymásra néznek, megerősítésre várva a többiektől, hogy ők is látták-e, közösséget alkot egy-egy pillantás és a tudat, amit a pillantás ad, hogy tartozunk valahova, és, hogy hozzáadjuk a magunkét valami nagyobbhoz, valamint, hogy a pillantásban nem csak az van benne, ahogyan mi érzünk azután, hanem, ahogyan a másik felé is "kapcsolatkötő" érzelmeket közvetítünk. Adunk és kapunk.

Címkék: vihar filozófia death agyhalál metal szeretet armageddon vidámság pogo

A bejegyzés trackback címe:

https://ftomi89.blog.hu/api/trackback/id/tr612010680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.