TOMi BLoG

Miért?

Miért vagyok én ebbe a szétfacsart, sötét almába zárva?

Vajon mi vezérelt engem idáig, hogy csak süllyedve, süppedve ide érjek, s legyek árva.

De hiszen nem vagyok árva, a témát körbe járva belebotlunk az igazságba:

Nem vagyok már benne az almába'.

Akkor mi ez a cafatokban lógó sárgaság?

Talán megmondja nekem az az öltönyös uraság.

De nem válaszol, hiába kérdem: engem a sors vajon miért vet elébe?

Tovább sétál öltönyben, mert túl elegáns ahhoz, hogy ettől eltérjen.

Én se bámészkodok tovább, felesleges.

Csak eltűntek végre a cafatok, úgy látom ez most a természetes.

Előbújtak helyettük a virágok, növények.

Minden zöld lett, vidámabb, s nem kövérebb

Dühtől, haragtól és meg nem értéstől...az mind felemésztene.

Hiába, kutyából nem lesz pulykapárizsi. Hogy miért? ne kérdezd.

Egyszer volt Budán kukavásár, az is csődbe ment. Befuccsolt az üzlet.

Kész, passz, szevasz, vége. A pénzedet kergesd máshol, kérlek.

Azt is mondhatnám: b*zd meg. De az egy csúnya szó. De megtehetem.

Azt is megtehetem hogy eddig rímbe szedett kavargó gondolataimat most már

Összetakarítom és rímtelenül egyszerűen ömlesztve tálalom. habár...

A hangulatom kissé fáradt. Fáradékonynak mondanám.

Az is lehet hogy álmos vagyok, vagy már alszom is talán.

És mégis, kit érdekel. Azt hittem egyedül vagyok ezen az almán.

De van még itt rajtam kívül élősködő elég. Mind ugyanazzal az egyszerű

Érvvel érvel: "Én ne érnék bármit el?" Ez nem csak puszta létfenntartás.

Ez maga a totális, végzetes önpusztítás.

A halál káros az egészségre. Viszonylag nagy mértékben.

De térjünk vissza a zöldbe, mélyedjünk el a kék égben............................egy kicsit...

Nézzük amíg még lehet, és élvezzük ki, mielőtt a pusztítás elviszi.