TOMi BLoG

A hajnal már elmúlt, ez is az élet rendje

Az idő pont csupa egyesből áll. Hajnali változatban. 01:11.

De nem számít ez sem. Mert nem számít semmi. Ez nem vers, Idegen.

Elmélkedés, mert gondolatok kavarognak bennem. Mindenfélék.

Kis apró, sötét gondolatok és behálóznak. Eltakarják arcom. Tizenhét légy.

Szinte érzem is, ahogy a gondolatok a fejemből mászkálnak, hihetetlen.

Átugrálnak a kezembe és nyomkodom a billentyűket. Áthatolnak mindenen

És mennek. Alkotok itt mindenféle rímeket, mert ez így jó nekem. Vég nélkül

Tudnék ilyeneket kitalálni. Nem tudom honnan jönnek ezek a gondolatok, élénkül

A tudatom és kipattannak, ennyi. Lehet, hogy ez jópofa, hogy nem a sor végén

Van vége a mondatnak. Tényleg. Nevetek. Ez komoly. Az élet egy kibaszott

Szivacs. És néha átáztatjuk vízzel, mert le akarjuk mosni hibáink mocskát. De az ott

Megmarad elég sokáig, vagy legalább a nyoma. A víz meg elfolyik a szivacsból. Pedig

A víz éltet, nemigaz? De egyszer mindennek vége és jön helyette valami más. Ó eddig

Valaki más voltam és most hirtelen változik a kép és mindent másképpen ítélek meg.

Ez az élet rendje. Minden, minden szar és minden rohadtul jó. De ez így még retek.

Az élet rendje. Mi ez? Sors? Karma? Vagy csak sport? Alma? Nem. Ez hülyeség. Megyek.

Néhány dolog el van rendelve az életben. Szerintem. Igen, ez a vége ennek a szarnak. Se rím, se értelem. Vagy értelem azért van -

az mindig.