TOMi BLoG

Élménybeszámoló, mert megtehetem.

Szombaton 17.00-kor feltettem magam a Recskig vágtázó buszra, ami 10 perc múlva már meg is indult. Zene fülbe aztán hagy szóljon. Jó kis útnak néztem elébe egy laza 2,5 órás buszozás keretein belül :D. De megérte ám. Már útközben is jó volt látni a tájat, pláne, mikor a Mátra hosszú fáin keresztül nézhettem a naplementét. Csodás :)

Kissé kimerültem érkeztem meg Recskre, ahol már kellemesen hűvös volt és Reni várt rám a megállóban. Akkor megnyugodtam, hogy sikerült minden, jó helyen szálltam le, elindultunk.

Kis séta, házba be, Reni anyja üdv, bakancs le, Reni apja szobából ki, kézfog, hello, irány az emelet, Reniszoba. Vacsi, rizses édessavanyús hús, finom volt.

Na ennyire nem részletezek azért mindent, csak így az elejét címszavakban, hogy mégiscsak meglegyen.

No hát összesítek. Nagyon jól éreztem magam, voltunk kinn a recski tónál, Reni ismerőseivel, egy kis horgászattal egybekötve. Nagyon hangulatos volt a tóparton :) És mindez délután/este volt, kb 7ig voltunk kinn, néztünk naplementét, nagyon szép volt :)

 

Reniék új kutyája, Süti nagyon aranyos volt, szépen körberágta, karmolta Reni karját, köszönjük, de tényleg. Én némileg vigyáztam, úgyhogy megúsztam a sérüléseket :P

Na és most térjünk ki a húsvéti ebédre. Na az durva volt. De kegyetlenül. Túlzok: egy hatszáz fogásos ebéd, levessel, töltött káposztával, még külön húsokkal, egy kis édességgel és még utána tortával, merthogy Reni nővérének akkor ünnepeltük a szülinapját én meg megteltem mint állat. Ja amúgy az is „vicces” volt, hogy minden reggel úgy ébredtünk Renivel, hogy fájlaltuk a hasunkat, hát ezt most nem akarom az ottani kajára fogni, de akár attól is lehetett. Én mondjuk már szombat napközben is hasfájós voltam. Mindegy. Jó volt, hogy minden reggel Reni ébresztett :) És igazából még tarthatott volna jó sokáig, tök jó volt ez a pár nap.

Ja meg hallgattunk bombagyár rádiót :D Hát csak megemlítettem, ha már így volt.

Röviden ennyi. Jó volt látni Reni „eredeti” környezetét, ha lehet így mondani. J Jól esett a kis nyugi.

No aztán kedden hazafele szintén 17.10es busszal jöttünk, jól lefárasztott, hát ugye megint 2,5 órás út, de jó volt megint az erdőt nézni, van róla egy elmosódott képem, csak kb a hangulatot adja át vagy nem tudom :D talán azt se, de itt van:

 

 

Érdekes, egy órát biztos aludtam a buszon, de mégis amikor megérkeztünk agyilag úgy le voltam fáradva, hogy használhatatlan voltam. Még felmentem Renihez akoliba, rendeltünk sushit, finom volt. Kísérleteztem a wasabival :D Mindig egyre többet tettem, aztán sikerült eljutni addig a szintig, amikor már orrig csípett :D na mondom „EEEZT már érzem”:D

Viszont meg kell, hogy mondjam a sok ember nem hiányzott így visszaérve, metron, villamoson…mindegy.

Kíváncsisággal teli kívánságnak álcázott , valójában kőkemény utasítást kaptam, hogy írjak még. Hát írok.

Valami érdekeset akarok írni. Olyat, amit, ha az ember elolvas, nem az jut eszébe, hogy "na ez meg mi már megint". Sőt, semmi más se jut eszébe, mert leköti a figyelmet és nem engedi más gondolatok beszivárgását és galád leigázó hadműveletének beteljesülését. Előretör a fejekben és megmutatja azt, amit máshol nem látni már. Egy oyan világot, ami sehol nincs és nem is volt, de most mégiscsak látható síkra terelődik egy szeletkéje. Ez az én világom, ahol nincs politika, nincs erőszakból, ivásból vagy másból származó probléma. Az én problémáim is ezen világ határán kívül maradnak. Itt bárhova nézek, azt látom, amit szeretnék. Ha akarom egy fákkal teli erdőt, ahova a nap erős fénye csak alig zuhan be a lombok között, de a bejutó fénycsóvák kilukasztják a föld barnaságát. Ha akarom, eső utáni kihalt városban látom magam, a szürkeség színességében. Az égre tekintek és látom, hogy esett de még lesz itt eső később is. Ez most az átmeneti állapot. Az esőszag átitatja az agyamat. Szürke minden, a házak, az égen a felhők, az utak. Autók és emberek nincsenek, csak én. Egyedül járom a házak közt vájt betonszalagokat. Elvisznek a város széléig, ahol megváltozik a hangulatom és kisüt a nap. A házak a hátam mögött szép lassan elsüllyednek a földben, amiből közben élénk zöld fű szakítja ki magát, hogy megédesítse a szürkeség savanyú ízét. Madarak hangja tűnik fel sisteregve, visítva a távolból, majd kitisztul az is és aztán....vért látok. Csak úgy hirtelen vér kezd esni az égből a szép zöld fűre, és tele vörösli az egész mezőt, amelyen állok, de engem nem. Mindenütt vért látok, tiszta vért, nem származott senki halálából, ez csak tiszta vér,a mely az égből körém hullik és zajtalanul fúródik a fűszálakba, átszivárogva minden egyes pórusán. Elindulok a mezőn, ezen a vérrel telített füves mezőn, a lábaim nyomában a fű megzöldül, aztán ahogy távolodok ismét vérrel teli szálak maradnak helyükön. Most a horizonton felkel egy másik nap. Nagyon erős a fénye, teljesen fehér, szinte nem is látni mást, csak vakító fehérséget. A vér eltűnik, felizzítja a napfény, majd lángba borul az egész fűmező és egy pillanat alatt leég. Helyén fekete műanyag padló marad. Kábelek kezdenek keresztül mászni rajta össze vissza végeláthatatlan kábelrengeteget alkotva így a földön. Előttem a padló megemelkedik és két méter magasan megáll. Hatalmas hangfalak körvonalai látszanak a megemelkedett padlón. Ez egy színpad. halk dallamtalan ütemtelen gitárhang zúg fel, egyre hangosabb, de kellemes. Közben egyre hangosabb morajlás is hallatszik, a tömeg zaja. Halvány alakok tűnnek fel körülöttem, egy végtelen tömeg jelenik meg a padlón a.... a színpad előtt. Egy koncertvilággá alakult a lelkem, és most ezt látom mindenhol. Ez király. Élesednek a vonalak, gitárosok vannak a színpadon és zúznak, mindenki headbangel, de csak zúgást hallani, ami a fülnek mégis kellemes. És mindez nagyon lassú mozgással vegyül bele ebbe a fekete tömegbe.

Üvölt valaki.

Kiabál.

Hangosan azt mondja szél!

Suttogja, hogy: víz.

Tátogja: élet.

És eltűnik végleg.

Tényleg,

de én még élek

végleg

ebben a világban,

ahol minden aszerint változik, ahogy azt gondolom

Pillanatok alatt, úgy, mint aki marad, mert ez szabad akarat, és azt akarja, amit ma valaki felad:

A kínai nagy falat? Ez nem ér semmit. Ott hozzák a halat. Nagy falat. Psszt! Senki sem arat, ha meghal a.............

__________________________________________________________________ __________________________________________________________________

 

Ez fért ki belőlem ma. Kissé leszűkült az agyamból vezető cső, így nincs logikailag érthető magyarázat erre az egészre. Ez a lelki világom tükre talán, úgyhogy csak óvatosan, hogy mi jut eszedbe róla. Egyébként teljesen jól vagyok, csak aludni kéne már. Megyek is aludni. "Ment és bezár"

Úgy veszem észre szeretem ezt a hajnali időszakot. Ilyenkor minden kicsit más. Az emberek ha bulizni mennek, szintén ugye éjszaka, hajnalban mennek. Ilyenkor a sötét, a környezet nyugalma, az utcai lámpák nyújtotta menedék és a csillagok az égen mind hozzájárulnak ahhoz az atmoszférához, ami miatt egész más világ alakul ki ekkor. Megadja az alaphangulatot most az íráshoz, hogy nem zavar senki, és tudatában vagyok annak, hogy a családom épp alszik, biztonságban van, és én nyugodtan foglalkozhatok bármivel a csend nyugalmas birodalmában.

Haladunk egy úton a sötétben. Csak egy fénysugár indul felőlünk az útra, és haloványan sejtetni engedni felületét. Látjuk az elsuhanó út göröngyös kis darabkáit, de igazán nem figyelünk fel rájuk, csak középen a csíkra ügyelünk, mert az egy biztos "pont". Így haladva persze csík, és egyébként is, de azt követve biztosak lehetünk benne, hogy az vezet valahová. A fény épp csak gyengéden visszahajlik róla, és már nem is halljuk hogy motor hajtotta járművel utazunk. Most csak suhanunk bele a tájba, ott a távolban valami lila lángcsóva ködszoknyája emelkedik és szélesedik. A nap első sugarai megjelenni készülnek. De még nem látjuk azokat sem, csak előhírnökeit amelyek egyre fokozzák a táj látványát, egyre több részlet fedi fel magát a homályból, és végül a fák ágain keresztül átszűrődő narancsos sárgás fény a szemünkbe érkezik és boldogsággal tölt meg szívünket. Utazunk valahova, ahová csak a csík vezet, számunkra ez csak egy céltalan út, de biztosan odaérünk egyszer, és ez biztonságérzetet ad. A nap koronáját is megpillantjuk, ahogyan a vörös ég és a felhők találkozásánál megmutatja magát. Valahol a bolygó másik oldalán most ugyanebben az élményben részesülhetnek mások, de mindent visszafelé élnek meg. Mintha a mi jelenünket látnák egyszerűen visszatekerve, De mi ekkor az ő jelenüket láthatjuk visszatekerve. Egymás környezetének hangulatát figyeljük két irányból, és egy ponton ugyanazt az érzést érezzük visszafelé. Itt megnyugvással vesszük észre hogy indul a nap és nyüzsög a világ,amott megnyugvással veszik észre, hogy a nap véget ért, a nyüzsgés most elhalkul és a nap fényét máshol áztatja a felhők és a fák lombjaiba. Máshol kezdi el az emberek napját, indítja be az életüket, ébreszti őket a dolgukra. A Nap,amely körbejár és godoskodik rólunk mindig. Örökkévalóság az emberi élethez képest, de csak egy pillanat az univerzum végtelen egében. De az micsoda pillanat számunkra!

Nem fűznék hozzá semmit az elmúlt khömm... időszakhoz. Egy kicsit sok. Tudom. Nélkülem pláne sok :D

 

Nos, itt vagyok megint, jó szokásomhoz hűen hajnalban tévedek a blogomra, hogy bővítsem némi emberi kotyvalékból származó gondolatnak hívott szövegsöpredékkel.

Jó sok minden történt amíg nem voltam itt, úgyhogy majd most lesz mit pótolni. Épp tavaszi szünetem boldog időszakának egyik pillanatában rángattam ki magam a valóságból, hogy megosszam gondolataimat az onlájn kockafejekkel.

Jut eszembe, most írtam Reninek, hogy verset fogok írni, mert jött az ihlet. Hát szokásos: hajnalodik, kiugrom az ágyból, a versírás már vár reám...

Most csak spontán írás jön, így a címe is:

Spontán gondolatsor

Áprilisi tréfa talán, hogy feltűnik gondolatom?

Ne hidd ezt, barátom, nem akarom,

Ez bizony egy halom malom, benne egy pár majom, némelyik nagyon barom.

Nem logikus így elsőre, mit mondok, mert ez a megszokott tőlem

Belegondolva felcsillan a logikának némely halvány sugára, ahogy áttörni kívánja a szigorú szabályok közé szorított fejednek beton falát. És akkor rájössz majd mi ez itt. EZ ITT ÉN vagyok, teljes valómban, ahogy az mindenféle gondolkodás nélkül megelevenedik a monitoron. Hajnaliegy óra éppen elmúlt pár perccel, most a fali óra kattogását nem hallom a csendben, helyette inkább a sötétbe vesző apró ventillátor zaját érzem a fülembe mászni, csak finoman kitölti fejemet, és nem hagyja kitörni a billentyűk koptatásának hangját. Már nem suhannak autók kerekei az utcán, későre jár. De nem is hallanám. Már ha hagynám. Eszembe jutott egy banán. Most meg a balkán. És reggae. De miért?

Csak.

Mondtam, ezek spontán gondolatok, azért csinálom ezt, hogy majd mindenféle tudós emberek, későbbi hírességem esetén ezeket kielemezve belemagyarázzák hajdani szerelmemet vagy elmeállapotomra utaló megjegyzésekkel tűzdelt gondolataikkal tarkítsák a szürke eget.

Nincs rá szükség, de azért talán mégis. Elhatároztam magam. Vagy annyira azért nem, de már indulok. Zenész vagyok, mert zenésznek érzem magam, egészen pontosan művésznek, és szeretnék ennek megfelelő életet élni. Nem vagyok képes más formában meglelni az élet vidám, élvezhető és boldog oldalát. Azt szeretném csinálni, ami leginkább leköt és leginkább jó érzéssel tölt el. Ez a zene, néha a gondolataim megőrzése ilyesformában, és ennél kicsit ritkábban ugyan, de a rajz. Minduntalan szeretném magam kifejezni valahogy. Legyen az akár zene, gondolatok vagy rajz az mégiscsak én vagyok. És ez az ami nekem az örömöt jelenti, kifejezem magam, kiadom magamból a legbelsőbb érzelmeket, a leginkább magaménak érzett gondolatokat, meg akarom mutatni másoknak, hogy ez vagyok én, ez foglalkoztat engem igazán, és ez az, amitől ÉN ÉN vagyok. Ez az önkifejezés? Hát úgy hangzik.

A legizgalmasabb az egészben, hgoy ezzela gondolatsorral is most saját magammal "beszélgetek", kifejtem magam előtt, hogy mire gondolok. Ha úgy tetszik elemzem saját magamat, így kiscito lyan mintha tényleg magamma beszélgetnék és mivel ez ahelyzet, a legjobban udom magamat megérteni és ugyanakkor külsőleg szemlélni, és ez tényleg izgalmas. Azért írok szinte, hogy megtudjam mi lesz akövetlező mondatom. Érdeklődéssel várom a saját godnolataim végét, ogy mindez hova vezet, és aztán majd rájövök, hogy mindez pontosan oda vezet, ahol elkezdtem az írást. Ez egy spontán gondolatsor. És ennyi. Semmi más.

Ma egy egészen érdekes napom volt. Reggel egy kicsit később ébredtem, mint akartam, de még időben voltam. Gyorsan ettem, ittam aztán indultam is a suliba. Felszálltam a villamosra kicsit nyúzottan, de hát az már megszokott így korán reggel. Aztán leszálltam és mentem át a buszhoz. A megállóban arra gondoltam milyen kedvetlen vagyok és semmi kedvem ma bemenni, de hát modnom magamban "ugyan, bemegyek, aztán szépen eltelik ez a nap is, majd meg jön a kedvem". Oké, zene most kellemes hangerővel szólt a fülemben, nem tudtam üvöltetni álmosan. Elértünk a suli előtti utolsó megállóhoz erre begörcsölt picit a hasam. Gondoltam az a reggeli ital talán nem esett jól mégsem így a rohanásban. Aztán csak nem akart elmúlni a kis görcs és egyszer csak elkezdtem istentelenül izzadni, már melegem lett, pedig előtte még kicsit fáztam is! Na, mondom, nehogy valami bajom legyen, arra gondoltam, hogy valami olyat ehettem talán, ami nem tetszik a gyomromnak, de majd a suliban a wc-n tudok ezen segíteni... Hát sajnos odáig nem jutottam el. Hirtelen sötétebb lett kinn...aztán a buszon is homályos lett minden és végül már csak a virító narancssárga oszlopkat láttam a buszon, azt is épphogy. Szinte nem is láttam. Kicsit pánikba estem. Tudtam, hogy valószínűleg leesett a cukrom és azért lehet. Koncentráltam, hátha elmúlik - gondoltam majd leülök a megállóban, amikor leszállok a buszról. A látásom továbbra is katasztrófa volt, nem láttam hol vagyok, képtelen voltam leszállni, inkább továbbmentem. Ekkor még mindig álltam a buszon és kívülről talán nem is látszott rajtam, hogy bármi bajom van - esetleg sápadt lehettem kicsit, de hát ki figyel fel manapság arra, ha utastársa kicsit sápadt, végülis hideg van... Na elérkeztünk az utolsó megálló közelébe, éreztem, hogy, ha most nem kérek valakitől segítséget, akkor vakon kell lebicegnem a buszról és ott meg nem is látom hol vagyok, (mihez kezdenék úgy?) hát odaszóltam a mellettem álló sötét folthoz, hogy "elnézést, tudna segíteni? rosszul érzem magam, alig látok" - hát el tudom képzelni ez hogyan hathatott, úgyhogy hozzátettem - "lehet, hogy nem ettem rendesen és attól" A hölgy (amint az a hangjából kiderült) lesegített a buszról és azt mondta igazából ő most nem nagyon tudja mit kéne tenni, kérdezte, hogy nem ülök-e le (én barom! eszemb se jutott, pedig kézenfekvő lett volna leülni) oké, leültem ott a megállóban, ő állt velem és megkérdezte, hozzon-e valamit. Akkor mondtam neki, hogy azt hiszem leesett a cukrom, szóval valami cukrosat esetleg. És max 2 percen belül ottérkezett kezében egy fél literes ásványvízzel és egy szelet csokival. Nagyon szépen megköszöntem, szinte azt éreztem életet mentett, mert most ez tényleg nagyon kellett. Aztán elkezdtem megint jól látni, az ülés segített. És láttam, hogy eyg fiatal lány segített. Nagyon kedves volt tőle, hogy nem nézett hülyének és adott egy kis bizalmat nem beszélve arról, hogy önzetlenül segített, hozott vizet, csokit. Utána mondta, hogy ha nem baj akkor ő menne, mert siet és jobbulást kívánt nekem, én még egyszer megköszöntem, bár kicsit kómás lehettem.

Nem valószínű, hogy pont idetéved a blogomra, de ha mégis, akkor ezúton köszönöm az ismeretlen lánynak a segítséget, nagyon rendes volt tőle :)

Na de hogy a történetet befejezzem, ezek után még ott ültem kicsit a megállóban aztán úgy döntöttem felszállok a buszra és hazajövök, mert fájt a fejem, nem akartam, hogy a suliban esetleg megint gond legyen, inkább itthon ettem és lefeküdtem pihenni. Majdnem délben ébredtem, úgyhogy azt hiszem szükség volt erre az alvásra.

Nos, ennyi :) Nem mondhatni, hogy unalmasak a napjaim.

Egyéb: mostanában azért nem írtam a blogomra, mert készülgetek a képesítőre, szóval oda kell tennem magama suliban. Májusban lesz a vizsga,a ddig pedig több "próba" is lesz, szóval tanulás, tanulás, tanulás :) Amint lesz időm, írok még. Remélem van még rá igény :)

A mai napon megszületett a távbeszélőtechnika nevezetű órán (röviden: távbesz.) a Távbasz című alkotásom :D Íme:

TáVBaSZ

Hibajavítás. Csigalazítás.
Börtönlázadás és robbantás.
Totális káosz van, mert az élet ilyen.
Sose azt nézd, minőségileg ez még semmilyen.
Mindig ez van, nézek és hallgatok,
Néha értem, máskor marha jó.
Vida meg az aranylánca. Az.
Miért? Ja közben ISU. Fasza.
Jövő héten dolgozat, de elüt az autó.
Attól még bukásra állsz, ennyi tudható.
Ábragyűjteményt azt lehet, de nem kell nyávogás.
Használni lehet, úgy értem. De ez attól még szopás.
Lehet, hogy meg lesz a 2-es. Nem ez a célom, de ez lesz.
Nincsenek legyek, se hülye macsak vagy hegyek.
Ez azért van, mert ez a suli.
Nem.
Csengetési szünet. KA.
Ez a véleményem. Őszintén. Az ő szintjén.
Ő szinte őszinte. Ősz, intelmekkel teli
Télikabát. Nem ismerte sosem a játékbabát.
Ő fogja a halálkaszát.
Ő fogja a halálkaszát a hátadba vágni.
Aztán fog valaki a lábadra hányni.
Vagy bármi. Akár a US Army. Akár az is.
De ha megbasz az áram, akkor vége.
Mint ennek, mert nagyon kéne. Miért ne?
...

Felvágja a száját.
Mert "Why so serious?". Há-há.
Itt vannak a kicsik.
Tényleg. És fosnak még.
Majd rájönnek hogy az élet nem kenyér, ez mind csak
Álomból felriasztó kávészag vagy illat.
Lesöpör mindent. Amit álmodtál elillan.
Már csak a valóságnak hihetsz, nincs több móka, kacagás.
Az élet kemény és nincs hibás,
Akit azért okolhatnál, hogy az élet olyan
Amilyen.
Mert ez is csak egy olyan nap, mint tegnap.
Holnap meg ugyanez lesz újra. Ez van.
Hallgass metált, mert zúzással kell keresztbetenni az élet mocskának,
Nem azért vagyok itt, hogy naiv énedet én is tovább tápláljam. Most már csak
Magad maradsz és senki más nem fog
Érted kiállni, csak azért, MERT. Már nem oszt
Senki ingyen tanácsokat az életről, mert az fáj.
És ha fáj, akkor nem érzem jól magam. Lefagytál?
Ez már kezd sok lenni
Nem tudok úrrá lenni
A hülye elméleteken
A második emeleten.
Túl sok a sor.
Túl hosszú, ez rossz.
Nem jók a rímek sem,
Szarok bele mindenbe.
Ha nem tetszik, amit látsz
Még most húzz el,
Amíg látsz.
Nem keménykedés,
Ez csak szájonverés.
Lábötérés és bokaficam
Hajhullás meg gyors az iram.
Az iram lassabb is lehetne
Hogy utolérjelek hetente
Legalább egyszer.
Mint a sánta kutyát.
Aki hazudik.
"A bűn büntetése halál."

A hajnal már elmúlt, ez is az élet rendje

 

Az idő pont csupa egyesből áll. Hajnali változatban. 01:11.

De nem számít ez sem. Mert nem számít semmi. Ez nem vers, Idegen.

Elmélkedés, mert gondolatok kavarognak bennem. Mindenfélék.

Kis apró, sötét gondolatok és behálóznak. Eltakarják arcom. Tizenhét légy.

Szinte érzem is, ahogy a gondolatok a fejemből mászkálnak, hihetetlen.

Átugrálnak a kezembe és nyomkodom a billentyűket. Áthatolnak mindenen

És mennek. Alkotok itt mindenféle rímeket, mert ez így jó nekem. Vég nélkül

Tudnék ilyeneket kitalálni. Nem tudom honnan jönnek ezek a gondolatok, élénkül

A tudatom és kipattannak, ennyi. Lehet, hogy ez jópofa, hogy nem a sor végén

Van vége a mondatnak. Tényleg. Nevetek. Ez komoly. Az élet egy kibaszott

Szivacs. És néha átáztatjuk vízzel, mert le akarjuk mosni hibáink mocskát. De az ott

Megmarad elég sokáig, vagy legalább a nyoma. A víz meg elfolyik a szivacsból. Pedig

A víz éltet, nemigaz? De egyszer mindennek vége és jön helyette valami más. Ó eddig

Valaki más voltam és most hirtelen változik a kép és mindent másképpen ítélek meg.

Ez az élet rendje. Minden, minden szar és minden rohadtul jó. De ez így még retek.

Az élet rendje. Mi ez? Sors? Karma? Vagy csak sport? Alma? Nem. Ez hülyeség. Megyek.

 

Néhány dolog el van rendelve az életben. Szerintem. Igen, ez a vége ennek a szarnak. Se rím, se értelem. Vagy értelem azért van -

az mindig.

Hát itt vagyok újra egy "normális" bejegyzéssel.

A pontos idő most épp 0:33. Nem igazán tudok aludni. Meg kicsit bekattantam. Valahogy most antiszoc lettem eléggé. Berágtam mindenkire. Ilyenkor jön az, hogy Slipknot - People=Shit és akkor jól esik.

Nem tudom ez miért van, most msn-en is megváltoztattam a nevem [HATE] -re. De igazából e mögött nem sok utálat van vagy nem is tudom. Mondom ez most egy ilyen kisebbfajta bekattanás.

A Kárhozottak Királynője zenéjét hallgatom épp. Jóféle muzsika ez.

Egyébként most lehet, hogy csak a "bekattanás" eredménye, de valahogy szabadnak érzem magam. Vagy felszabadultnak inkább. Úgy....önmagamnak érzem magam végre. Mintha eddig elnyomtam volna az egyéniségemet.

Talán tényleg kezdek megnyílni? Lehet, hogy most kinyilatkoztatom magam és nem érdekel mások véleménye. Nem lenne rossz igazság szerint. Sőt. Törekszem erre az állapotra. Na nem úgy, hogy leszarok mindenkit és bunkó vagyok (most sajnos még kicsit ilyen hangulatban vagyok...), hanem csak egyszerűen, hogy merjem felvállalni magam. Szomorú tény, de nem megy. Szóval ezért szeretném, ha ez most így kicsit beindulna. Úgy ez az egész folyamat. Jó lesz.

Fuh. A héten betegeskedtem egy csöppet. Egy kis influenza, oda se neki. Majd mennem kell még dokihoz igazolásért, mert úgyis rákérdeznek még erre, hogy "na hol az igazolás köcsög?". Na persze nem ilyen stílusban. Szép is lenne.

~

Már Chimaira szól. Az ő zenéjüket is szeretem nagyon. Ja meg most újra felfedeztem a Bleeding Through-t. Igazán jó zenéjük van. Most különösképpen illik hozzám. Elég agresszív a hevességem csillapításához.

~

No hát őrült lettem kicsit. Ezt lehetne mondani. Most az jutott eszembe, hogy írni akartam egy könyvet. Valami jó kis izgis történetet. Aztán most ahogy felfogtam mit csinálok beugrott, hogy ebből kéne esetleg alkotni valamit. Végülis sokszor hallani, hogy az életből lehet a legjobb ötleteket meríteni. Hát meggondolom még. Csak aztán meg megint az lesz, hogy elfelejtem vagy lusta leszek írogatni.

Mindegy, majd szép lassan összegyűlik ide a blogomra valami történetnek való, aztán akkor összeszerkesztem talán. Vagy végülis ez így is jó. Átadom, amit szeretnék. Egy történetet. Az én történetemet. Hogy bekattantam. Hmm...

Na jó, most ennyit, később még jövök, ezt az éjszakát azt hiszem most nem alszom át. Talán WOW-ozok egyet. Ja tényleg, wow...

Múltkor játszottam Katával. Hát nem mondom jó játék volt, meg így azért tényleg jó játszani, hogy ott egy karakter ugye a játékban és az az egyik ismerősöd. Vicces. Magyarázta, hogy mit hogy merre meddig, mert még nem igazán játszottam wow-val. Volt egy enyhe diktátor jellege a magyarázatnak, de hát nem gond, értem én.

Meg erről eszembe jutott, hogy találkozgatni kéne haverokkal, barátokkal. Most ugye értelemszerűen Kata ugrott be, hogy elég rég találkoztam vele, majd egy sörözést be lehetne iktatni. Ja meg Krisztával még megbeszéltünk ezer éve egy IMAX mozit :D Na majd mindent szép sorjában.

Majd jelentkezem.